Alaszka: a végtelen vadon birodalma
Vannak utazások, amelyeknél már az odajutás is kaland. Alaszka pontosan ilyen.
Néhány évvel ezelőtt még úgy tűnt, hogy a világ végére indul, aki Alaszkába utazik. Mára azonban változott a helyzet; soha ilyen gyorsan nem lehetett eljutni Budapestről Amerika legészakibb államába. Budapesttől Frankfurt mindössze másfél órás repülőútra van, majd egy rövid várakozás után alig tíz órával később már Anchorage-ben landolt a gép. Az időzónák azonban itt is megtréfálják az embert: augusztus 22-e számunkra 34 órás nap lett, hazafelé pedig egyetlen nap alatt láttuk a naplementét szinte azonnali napfelkeltévé változni.
Anchorage repülőterére érkezve rögtön érezni lehet, hogy ez egy másik világ. A frankfurti járat az egyetlen közvetlen, nem az Egyesült Államokból érkező járat.
Az útra két Ford Transit kisbuszt foglaltunk, melyek nem luxusjárművek voltak, de Alaszkába nem is ezért jön az ember. Errefelé az út mellett felbukkanó jávorszarvasok, a gleccserek és a végtelen vadon jelentik az igazi látványosságot.
Fotó: Sándor István
Anchorage, Alaszka kapuja
Első teljes napunkat Anchorage felfedezésével töltöttük. Bár Alaszka legnagyobb városa közel háromszázezer lakosnak ad otthont, még itt is közelebb van a természet, mint a civilizáció.
Felkerestük a Hood-tavat, a világ legforgalmasabb hidroplán-kikötőjét. Napi több száz fel- és leszállás történik itt. A helyiek számára a hidroplán nem különleges élmény, hanem ugyanolyan közlekedési eszköz, mint nálunk egy autó vagy busz. Nem is csoda, hiszen Alaszka területének mintegy 80 százaléka el sem érhető közúton.
Fotó: Sándor István
A Kincaid Parkban sétáltunk egyet a szokatlanul napos és meleg időben, és nem kellett sokáig várni: hamar feltűnt az első jávorszarvas. Ezek az állatok elképesztően nagyok. Az ember a fényképeken nehezen érzékeli, de egy kifejlett példány akár lóméretű is lehet!
A nap végén – a jetlagtől kissé megviselten – megismerkedtünk az őslakos népek kultúrájával az Alaska Native Heritage Centerben.
A Kenai-félsziget és a tenger élővilága
Másnap dél felé vettük az irányt. A Turnagain Arm mentén kanyargó út Alaszka egyik legszebb panorámáját kínálja. A hegyek lábánál futó tengeröbölben még belugákat is sikerült megfigyelnünk.
Seward kikötőjéből indultunk egy négyórás hajóútra a Resurrection Bay mentén. A következő órákban szinte folyamatosan valamelyik állat miatt kaptuk elő a fényképezőgépeket.
Sziklákon pihenő oroszlánfókák, kíváncsi borjúfókák, játékos tengeri vidrák és tucatjával repkedő lundák kísérték utunkat. A legnagyobb izgalmat azonban a nyílt tengeren felbukkanó gyilkos bálnák jelentették. A fekete-fehér hátúszók látványa a távoli hegyek és gleccserek előtt olyan pillanat volt, amelyet senki sem fog elfelejteni.
Fotó: Sándor István
Orosz örökség és az alaszkai hétköznapok
A Kenai-félsziget nyugati oldala egészen más hangulatot áraszt. Az Egyesült Államokhoz való csatlakozás előtt ezen a vidéken orosz prémvadászok és telepesek éltek, emléküket ma is őrzik az ortodox templomok.
Kasilof és Ninilchik apró településein keresztül utazva bepillantást nyerhettünk a helyiek életébe. A tengerparton rétisasokat figyeltünk, amint az apály után hátramaradt kagylók és halmaradványok között keresnek élelmet.
A tervezett hidroplános medveles sajnos a ködös időjárás miatt elmaradt. Alaszkában a természet diktál, ezt gyorsan meg lehet tanulni. Cserébe olyan mellékutakra tévedtünk a természetvédelmi területen, ahová a turisták többsége nem jut el. Lazac- és pisztránghorgászokkal találkoztunk, este pedig egy helyi étteremben kóstoltuk meg a napi fogásból készült vacsorát.
Úton Denali felé
Ahogy északnak fordultunk, fokozatosan eltűntek a települések. A civilizáció egyre ritkábban bukkant fel a végtelen tajga birodalmában.
Portage vadrezervátumában egyetlen séta alatt Alaszka ikonikus állati közül többet is láttunk; jávorszarvasok, karibuk, bölények, pézsmatulkok, fekete- és barnamedvék tették emlékezetessé a látogatást.
Este már a Denali Nemzeti Park közelében szálltunk meg könnyűszerkezetes konténerszállásunkon, melyet néhány kíváncsi, tél felé már ragadozó életmódot folytató hócipős nyúl őrzött. A következő napra mindenki izgatottan készült.
Fotó: Sándor István
A vadon legszebb arca
Utunk fénypontja kétségtelenül a Denali Nemzeti Park volt.
Ritka szerencsénk volt: ragyogó napsütés, kellemes hőmérséklet és kitűnő látási viszonyok fogadtak bennünket. Egy parkbusszal mélyen behatoltunk a több millió hektáros érintetlen vadonba, ahol minden kanyar után újabb meglepetés várt.
Barnamedve kutatott táplálék után a hegyoldalon, karibuk legeltek békésen az út mellett, jávorszarvasok tűntek fel a távolban, miközben körülöttünk gleccserek, havas csúcsok – köztük Észak-Amerika legmagasabb hegycsúcsa, a 6190 méter magas Denali – és végtelen völgyek rajzolódtak ki.
Alaszkában gyakran hallani, hogy itt nem az ember uralja a természetet, hanem a természet engedi meg az embernek, hogy vendég legyen benne. A Denaliban ezt mindenki megérezhette. A napot egy sörház-étteremben zártuk, ahol megkóstoltuk az alaszkai specialitást, a főzelék sűrűségű tenger gyümölcsei levest és helyi sörrel öblítettük le a jakburgerünket!
Fotó: Sándor István
Eső, aranyásók és búcsú
Az utolsó előtti teljes napunkon egész nap esős idő kísért bennünket Anchorage felé. Mintha az időjárás is emlékeztetni akart volna rá, hogy Alaszkában a napsütéses napokat meg kell becsülni.
Megálltunk Talkeetnában, a hajdani aranyásó településen, ahonnan a legjobb kilátás nyílik a Denalira, és ahonnan a legtöbb, a hegyóriást felfedező repülőjárat indul. Megnéztük az alaszkai közlekedési múzeumot, sétáltunk a Reflection Lake partján, majd visszatértünk Anchorage-ba.
Fotó: Sándor István
Másnap már mindenki a maga módján búcsúzott Alaszkától. Néhányan bepótolták az elmaradt medvelest, és ragyogó napsütésben figyelhették a lazacra vadászó barna medvéket. Mások az utolsó ajándékokat szerezték be vagy egyszerűen csak élvezték Anchorage nyugodt hangulatát.
A hazafelé vezető repülőúton Alaszka lassan eltűnt a felhők alatt, de azoknak, akik látták a Denali végtelen tájait, a Resurrection Bay állatvilágát vagy egy jávorszarvast pár méterre egy bokor mögött, örökké megmarad valami ebből a különleges világból. És talán egyszer visszahívja őket a vadon.
2026. szeptember 11.
2026. 09. 14. (hétfő) 13.16